|
2010. április 10. szombat, 00:06 |
|
Idén is rendezek Győrök Imre Nosztalgia Rádiótöbbtusa Emlékversenyt, 2009. augusztus 14-15-16., Balatonfűzfőn. Most érkeznek a nevezések, eddig 30 fő jelezte részvételi szándékát, még július 31-ig tart a jelentkezési időszak. A meghívó, a program és a versenyszámok leírása az alábbi linken érhető el: http://www.ha8kux.com/verseny_2009/nrtt-2009.htm
A verseny után biztos, hogy írok majd róla!
Provics Ferenc
|
|
2010. április 09. péntek, 23:06 |
|
2009. július 19-én 11 órától tuba hangverseny volt a katolikus templomban. Ritka alkalom, hogy négy ilyen tehetséges muzsikus látogasson el községünkbe. Első látásra szokatlan a négy tuba együtt, de amikor megszólal, az szívmelengető. A műsorban számtalan közismert klasszikus mű feldolgozásasát hallhattunk művészi előadásban. Külön dicséretet érdemel a konferálás, mely az Eggolsheim-ből érkezett német vendégekre való tekintettel kétnyelvű volt. Nem véletlen, hogy a koncert végén a közönség felállva tapsolt.
Köszönjük a muzsikusoknak és a szervezőknek ezt a csodálatos hangversenyt!

A zenekar tagjai:
Adamik Gábor, tubaművész eufóniumon
Jens Christian CLAUSEN
Török József, tubaművész
Vida Róbert, tubaművész
A zenekarról:
2007-ben alakult a kvartett, 3+1 szerkezetben. A három profi zenészt 1 hobbi-zenész kíséri. Az együttes ars poeticá-ját (ars musicá-ját) a Soft & Smily határozza meg, mert aki a komolyságot csak komolyan, a vidámságot pedig csak vidáman fogja föl, valójában egyikből sem ért egy kukkot sem. Mert a komoly megértéséhez vidámság, a vidám megértéséhez pedig komolyság kell. A kvartett közös barátságot akar kisugározni a zenén keresztül, és tisztában van azzal, hogy milyen korlátai vannak a tubának. A közönség azonban mindig meglepődve tapasztalja, milyen széles zenei variációs lehetőséget kínál a hangszer, a tuba. Mert a hangnak gyógyító ereje van. Gyógyít a svájci Alpoktól a buddhista kolostorig. A mély hang nyugtat, a hosszú, kitartott, lágy mély hang pedig maga az ima. Ima a zenéért, ima az emberekért, hiszen az együttesben való zenélés társas tevékenység. (Forrás: http://www.hbgtq.com/main_hun.html)

Cikk és fotó: Dobos László
|
|
2010. április 09. péntek, 22:06 |
|
Július 18-án, forró szombat délután néhány labdarúgást szerető fiatal összeült, s arról beszélgettek, hogy Kiskunmajsán és vonzáskörzetében számos helyen igény merült fel arra vonatkozóan, hogy a labdarúgást kedvelők részére a téli teremfoci bajnokságon kívül legyen más alkalom is a rendszeres sportolásra.
Nos, ez alkalommal meg is alakult egy (ön)szervező (verseny)bizottság, akik rövidesen összeállítják, az őszi-tavaszi rendszerrel lebonyolításra kerülő amatőr labdarúgó bajnokság versenykiírását. A médiában történő meghirdetést követően (még ebben a hónapban) az érdekeltek és érdeklődők megkapják a részletes kiírást, hogy az augusztus végi sorsolásra időben le tudják adni a jelentkező csapatok, baráti társaságok a nevezéseiket. (A nevezésekről tudni kell, hogy az amatőr őszi-tavaszi bajnokság nincs összefüggésben a téli teremfoci bajnoksággal, tehát vegyes összeállítások is elképzelhetők.)
Reményeink szerint sok sportszerető embert fog majd rendszeresen megmozgatni ez az eseménysorozat.
A szervezőbizottság nevében: Lakatos Tamás
|
|
2010. április 09. péntek, 21:06 |
|
Provics Ferenc újabb világraszóló eredménnyel dicskedhet. Megérkezett az USA-ból a tavaly májusban rendezett 2008. évi "WORLD WIDE WPX CONTEST" világversenyen 15 METERS CW SINGLE OP QRP kategóriában elért világelső oklevéle.

Letölthető az eredménylista, melyben a HA8KW = Provics Ferenc.
Ferenc ezév tavaszán miniszteri elismerő oklevelet kapott a 2008. évben nyújtott teljesítményeiért.

Szívből gratulálunk.
|
|
2010. április 09. péntek, 20:06 |
|
Tisztelt Olvasó!
Tájékoztatom, hogy az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálattól kapott előrejelzés alapján 2009. július 15-től július 18-ig 2. fokozatú hőségriasztást rendelt el, egyben felhívta a figyelmet a fekvőbeteg ellátó intézmények, az egészségügyi ellátó rendszer érintett egyéb elemei, valamint a védelmi bizottságok, az önkormányzatok és a lakosság értesítésének szükségességére.
Az Egészségügyi Minisztérium bázisán létrehozásra kerülő Hőhullám elleni védekezési munkabizottság döntése alapján további intézkedések bevezetésére akkor lesz szükség, amennyiben a 3. fokozatú hőségriasztás is elrendelésre kerül, mely jelenleg nincs prognoszti-zálva.
Kiskunmajsa, 2009. július 16.
Lakatos Tamás ka. főea. s.k.
pv. irodavezető
Hasznos tanácsok kánikula idejére című anyag itt letölthető, PDF formátumban.
Részlet:
"Általános tudnivalók
Kánikulai napokon a különösen meleg dél körüli, kora délutáni órákat töltse otthon, viszonylag hűvösben, besötétített szobában!
Nagy melegben zuhanyozzon langyos vagy hideg vízzel akár többször is! Alkalmazzunk mentolos törlőkendőt arcunk, karjaink felfrissítésére.
Forró nyári napokon az idősebbek ne a legmelegebb órákra időzítsék a piaci bevásárlást!
Lehetőleg éjjel szellőztessünk!
Sose hagyjunk gyermekeket, állatokat (például kutyát) zárt, szellőzés nélküli parkoló autóban!
Ne hagyjunk az autóban napsütésnek kitett helyen hajtógázzal működő sprayt és gázgyújtót, mert ezek tüzet okozhatnak!
Korlátozza a szabadlevegőn való tartózkodást a kora reggeli (6-10 óráig) és esti órákra (18-22 óráig)! Árnyékos helyen próbáljon pihenni napközben! Ha túl sokáig tartózkodott szabadban, akkor próbáljon legalább 1-2 órát légkondicionált környezetben eltölteni, míg a szervezet lehűl, és ismét visszatérhet a kánikulába.
Csökkentse a fizikai munkavégzést! Ne ilyenkor végezze a nagytakarítást, ablakmosást! Csak az esti órákban kezdje el a befőzést, azt is állandó szellőztetés mellett!
A hajzuhataggal rendelkezők fonják varkocsba a hajukat, vagy kreáljanak kontyot belőle. Így nem fog beizzadni, s a hát is szellőzhet."

Bács-Kiskun Megyei
Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Polgári Védelmi Iroda
Kiskunmajsa
|
|
|