Elismerés Rózsának

Június 13-án, a Védőnők Napján, ünnepi rendezvény keretében osztották ki ismét az Év Védőnője díjakat. Az idei jelölési szakaszban 869 pályázat érkezett, amik közül a bírálóknak kellett kiválasztani a jelölés és szakmai szempontok alapján a kategóriák legjobbjait. Az idén is 5 védőnőt és egy kollektívát emeltek ki a jelöltek közül, akik között először volt jászszentlászlói.

A pályázati felhívást és az ajánlói felületet a Magyar Védőnők Egyesülete oldalán tették közzé, ahol mint írják: „A Díj odaítélésével évről-évre azokat a védőnőket kívánjuk elismerni, akik munkáját a családok, kollégák, munkáltatók, szakfelügyelet egyaránt megbecsülik. Az elismerésben részesülő védőnők saját példájukkal, a mindennapi tevékenységükkel a családok, ifjak bizalmát és szakmai környezetük elismerését egyaránt kivívva, sokat tesznek a védőnői hivatás társadalmi és szakmai megítélésének javításáért.”  Szatmáriné Bazsa Rózsa a kis települések kategóriájában kapta ezt a kitüntető címet.

2017. év Év Védőnői pályázat díjazottjai:

Szatmáriné Bazsa Rózsa, területi védőnő, Jászszentlászló Védőnői Szolgálat (kis település)

Komjátiné Kocsis Edina, területi védőnő, Pomáz Védőnői Szolgálat (közepes város)

Szabóné Kiss Éva, területi védőnő, Kecskemét (nagyváros)

Hirlingné Joó Zsuzsanna, járási vezető védőnő, Pest Megyei Kormányhivatal Váci Járási Hivatala

Harcsa Péterné, területi védőnő, Tata - közönségdíjas

valamint Díjazott kollektíva lett a Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat